Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Útmutató az EMBERI élthez

2017.10.20

Ezt a témakört azért tartom szinte a legfontosabb problémának. mert kimondottan az éltre veszélyesnek gondolom az emberiség viselt dolgait, a világhoz való viszonyulását az élethez.Sajnos, az emberi élet kénytelen csoportosan létezik és ez nem más, mint a politika.A politika viszont a világ egyik legrútabb,leghazugabb emberi képződmény és látás függő.Azt hiszem, hogy a vissza a természethez látásmód az egyetlen gyógymód a túlélésre és ez nem azt kell hogy jelentse, hogy a technikát el kell vetni.Racionálisan emberi módon kell egymáshoz és a világhoz tartozni mint szerves részeiként megjelenni benne.Akarat, szeretet,jóérzés tiszta gondolkodás kérdése az egész!

 

 

A kommunizmus védelmében from Emberiseg.hu - BG71 Studio on Vimeo.

 

 

A kommunizmus védelmében by Emberiség.hu / szombat, 25 február 2012 / Published in Both Gábor, Demokrácia, társadalom, Jegyzetek, News, Saját készítésű anyagaink A kommunizmus áldozatainak napja alkalmából újra napirendre tűztem ezt a kisfilmet, amit tavaly készítettem – ugyanis undorító dolog a jelenlegi hatalom részéről így becsapni mindenkit… Íme a tavalyi cikk: Manapság újból reneszánszát éljük a múlt rendszer szidalmazásának. Hiába telt el immáron húsz esztendő a váltás óta, az előtte lévő 40 év ma is itt kísért – és miért is ne kísértene, hiszen ma is mindennapjainkon érezzük annak következményeit, hatásait. Az átkozott kommunizmus! – így mutogatnak a politikusok jobbról is balról is, középről is – gyakorlatilag mindenhonnan. Mint egy mumusra, fő gonoszra, embertelen eszmére, amit bármikor elő lehet halászni riogatás céljából… Csakhogy! És itt engedtessék meg, hogy ellentmondjak a napi divatnak, és megkérdőjelezzem a ma hitelességét a múlttal szemben. Hogy világosabb legyen a mondandóm, először is csupaszítsuk le a fogalmat önnön jelentésére: A kommunizmus olyan társadalmi forma, amelyben minden tulajdont a közösség vagy az állam birtokol és valamennyi polgár egyenlően részesül igényeik szerint. Azt hiszem, ez mindenki számára világos. De vajon az világos-e mindenki számára, hogy a fogalom több mint kétezer évvel Marx előtt született? Jelen jegyzetemben nem óhajtom végigvezetni ennek gyökereit és történetét, mert nem szeretném, ha elveszne benne mondandóm lényege. A kommunizmus kifejezést a történelem során úgyis több, eltérő értelemben használták és használják. Mi azonban maradjunk a lényegnél, és próbáljunk odafigyelni minden szóra: A kommunista ideológia kulcsszavai ugyanúgy a szabadság, egyenlőség, testvériség, mint a liberalizmusnak. A kommunizmusban az egyén szabadsága nem kerülhet szembe a közösség szabadságával, egyik sem előbbre való a másiknál, mert egybeesik mindkettő érdeke. A szabadság egyaránt a közösség és az egyes ember jellemzője. Az ideális kommunizmus nem pusztán a magánvagyon és a termelőeszközök magántulajdonának végét hozza el, ahogy attól a kapitalista bírálók tartottak, de egy másfajta, az együttműködésre és a közösségi szolidaritásra épülő életmódot is. Eltűnik a bérmunka, vagyis az emberi alkotó tevékenységre külső kényszerként ható minden tényező. A munka felszabadításával a kommunizmus hívei szerint nem csökken, sőt, minőségben és mennyiségben is olyan mértékben növekszik a társadalom gazdasági produktivitása, hogy lehetővé válik a szükségletek teljes kielégítése. A keresztény eszményhez való hasonlóság, mint ahogyan azt több, marxizmus előtti kommunista is hangsúlyozta, meglehetősen szembetűnő. A kommunizmus logikája szerint a szabadságot az elnyomástól, a nélkülözéstől, a kizsákmányolástól való szabadságot mindenki számára egyszerre kell biztosítani azon struktúrák lerombolása által, amelyek gátolják a sokak szabadságát és védelmezik a kevesek kiváltságait. A kommunizmusban a szabadság tehát egyaránt jellemzője a közösségnek és az egyes embernek. A kommunizmus alapjában véve azt jelenti, hogy minden, így a szabadság is közös. Nem annyira az egyenlő elosztás az elv, mint inkább az anyagi és egyéb források egyenlő birtoklása. A személyi tulajdon nem feltétlenül elitélendő. Ugyanúgy, ahogy az egyénnek szüksége van olykor magányra, magánéletre, nélkülözhetetlen szüksége van közösségre is. A megfelelő arányok megtalálása és alkalmazása viheti csak sikerre az eszmét. A gyakorlatban mindeddig csak nagyon kevés példát találunk e rendszer megvalósítására. Talán csak egyes vallási közösségekben és néhány világi kommunában realizálódott, valamint a még meglévő primitív népeknél, ahol az egyenlő részesedés az életmód része. A korábban, vagy utólag magukat kommunistának nevező országokban azonban sehol nem valósult meg. És most értem a lényegi mondanivalóhoz. Nevezhetjük-e kommunizmusnak azt a bizonyos korszakot, amit ma előszeretettel annak bélyegzünk? Volt-e szabadsága az egyénnek? Nem volt. Volt-e szabadsága a közösségnek? Nem volt. Volt-e maradéktalan egyenlőség az emberek között? Nem volt. Igazságos volt-e a megtermelt javak elosztása? Nem volt igazságos. Az a rendszer egy diktatúra volt, amely a kommunizmus eszméjét tűzte hamis zászlajára, de valójában köszönőviszonyban sem volt a valódi céllal. Jómagam nem akarok a kommunizmus lovagi védelmezője lenni, még kevésbé annak a diktatúrának a védőügyvédje, amelyik ennek az eszmének a hálója alá bújt, s ennek ürügyén hajtotta végre gonosz tetteit. Arra szeretném csupán felhívni a figyelmet, ha ma hazudunk a múltról, akkor semmivel sem vagyunk jobbak azoknál, akik akkor hazudtak az akkori jelenről. Tetszenek érteni? Mondok egy másik példát: ha ma tényként fogadjuk el, hogy az úgynevezett rendszerváltás előtti negyven év kommunizmus volt, akkor azt is elfogadhatjuk, hogy valamennyi keresztes háború Jézus legfőbb akarata és kívánsága volt. Így azt is legitimizálhatjuk, hogy valamennyi boszorkányüldözés, egyházi inkvizíció, kínzások és máglyahalál Jézus hite szerint helyes és törvényes volt a maga idejében. Tehát azonos magával Jézussal. És ha kétezer év vallási torzulásait Jézus gondolatainak alapértékeire ráhúzni bűn, akkor ugyanilyen bűn egy tiszta és jó szándékú eszmét csak azért bemocskolni, mert néhány diktatúra a szájára vette. Ilyen alapon, ha a nevében elkövetett bűnökért a kommunizmus felelős, akkor a nevében elkövetett gaztettekért Jézust kell hibáztatni. Ugye, hogy nonszensz? Ezen jegyzetemben tehát kérem a politikusokat, újságírókat, tévéseket, történészeket, pedagógusokat, ne hazudjanak tovább a kor divatjának eleget téve. A rendszerváltás előtti időszak nem kommunizmus volt, hanem diktatúra. Az áldozatok nem a kommunizmus áldozatai, hanem egy hamis diktatúra áldozatai. A diktatúra vezetői pedig nem kommunisták voltak, hanem hazug zsarnokok, akik visszaéltek egy eszme nevével. Tudom, hogy ezekkel a gondolatokkal sokak előtt nem leszek népszerű. Ám azok, akik felismerik a benne rejlő igazságot, talán megértik, mit szeretnék mondani. ———- És ha már előrángatjuk nap mint nap ezt a szerencsétlenül járt eszmét, úgy érzem, tartozunk annyival, hogy megvizsgáljuk megvalósulásának lehetőségét. Megvalósítható-e ma a kommunizmus a világon? Nekem anno történelem órán azt tanították, hogy okos emberek egykoron úgy jósolták, hogy a kommunizmus a gazdaságilag legfejlettebb társadalmakban fog megvalósulni. Már csak ezért is gyanakodni kellett volna, hiszen az akkori világ legfejletlenebb helyeire próbálták ráerőltetni. Hogy állunk ma gazdasági fejlettség terén? A jelenlegi lehetőségeink és erőforrásaink alkalmasak lennének-e arra, hogy olyan társadalom jöjjön létre, amelyben nem egy szűk, gazdag, és gazdagságához foggal-körömmel ragaszkodó réteg érdekeit szolgálja a nagyobb, és majdnem nincstelen réteg? A válasz: igen, alkalmasak lennének. Hiszen van elegendő energiánk, van elegendő technológiánk és van elegendő tudásunk ahhoz, hogy minden ember számára élhetőbbé tegyük a bolygót. A világon egy év leforgása alatt annyi megújuló energia termelődik, amennyi elegendő lenne a Föld valamennyi lakosának 4000 esztendőre. Nem nyelvbotlás, igen, négyezer esztendőre! Ma már minden technológiánk rendelkezésre áll ahhoz, hogy megszüntessük az éhezést, hogy minden embernek fedél legyen a feje felett, hogy elegendő élelmet termeljünk, és elég házat építsünk. Hogy mindenkihez eljuthasson a tudás, amely a jövő nemzedékek fejlődését fogja biztosítani. És még sorolhatnánk, most csak a legalapvetőbb szükségleteket említettem. Van-e megfelelő technológiánk ahhoz, hogy átértékeljük és átalakítsuk a jelenleg demokráciának nevezett rendszert valóban azzá, aminek anno ezt évezredekkel ezelőtt kitalálták? Hogy valóban minden egyes ember úgy érezze, az ő akarata, az ő döntése érvényesül. Az Internet adta lehetőségek miatt ennek ma már nem csak lehetősége lenne, de szigorú létjogosultsága is. Vajon hány millióan szavaznának háborúkra, kizsákmányolásra, energia-áremelésre? Egyik sem pénz kérdés. Sem az energia, sem az elegendő élelmiszer, sem a demokrácia. Mindenből van elegendő, csak nem jól használjuk fel, mert mindent profitorientált, szűk rétegek irányítanak. Szándék kérdése tehát. Van-e elegendő akarat a világ jelenlegi vezetőiben, hogy a világot ilyenné alakítsák? A politikusokban, bankárokban, multi-birodalmak döntéshozóiban? Van-e elegendő akarat emberek millióinak többségében, hogy a világ ilyenné váljon? Van-e benned akarat? Hajlandó lennél egy olyan világban élni, ahol nem a sárga csekktől sárga csekkig éled az életed, beléd táplált félelemmel, hogy elveszted a lapos tévéd és a bankhiteled nyújtotta hamis biztonságérzetedet? Hajlandó lennél egy olyan világban élni, ahol nem az számít, ki mit birtokol, hanem az, hogy ki tesz többet a közösségért, másokért? Hajlandó lennél olyan világban élni, ahol az értéket nem pénzzel mérik, hanem tettekkel és szeretettel, és közben semmiről nem kell lemondanod… Sem a lapos tévéről, sem az otthon melegéről és biztonságáról, sem a szabadságról… Mert létezhetne ilyen világ. Csak szándék kérdése.