Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


PETE SEEGER EMLÉK LÁTOGATÁS 2016.

Tekintve, hogy a web az életem fontosabb eseményeiről készült de nem csak Pete Seegerről / részleteket lásd a www.tothkalman.eoldal.hu /ezért az évek múlásával elérkezett a rendelt idő az alábbi történések megörökítésének ami akár egy külön web létrehozását is indokolttá tette volna. volna! Harminc éve volt 2016, hogy személyesen találkozhattam zenei tanítómmal és barátommal és kedves feleségével kelet Berlinben. Ennek megünneplésére egy 5 húros bendzsó oktatót készítettem annál inkább is mert magyar Wikipedia nem volt róla és bendzsó oktatóról sem tudtam.Régi tervem volt, hogy a tőle kapott Vega Folk Ranger-em mellé legyen egy hosszú nyakú bendzsóm is. Régi tervem volt ez de anyagilag nem tudtam finanszírozni.Gyerekkori barátom kiváló bútor restaurátor és vállalkozott volna a nyak elkészítésére, de sajnos a fém alkatrészek gátat jelentettek. Az e-bay lehetősége jutott eszembe és ez sikerre vitte ügyemet! Az alábbiakban ezt örökítem meg azzal a váratlan fordulattal, hogy a megemlékezésem egy álmomban sem gondolt amerikai útba végződött.Nagy kitartást kívánok ennek a bejegyzésnek a tanulmányozásához!

 

Az 5 húros bendzsó oktató elkészítésével kezdtem a munkát a megemlékezésben.

 

 

 

 

Miután az oktató anyaggal végeztem és a magyar nyelvű Wikipedia már elkészült, a Pete Seeger hosszú nyakú ( Pete Seeger long neck banjo ) alkatrészeinek beszerzésén volt a sor.Kitartó keresgélés után nagy megelégedettséggel vettem tudomásul, hogy van több fajta is vásárolható! Kinéztem egy kevésbé csicsás darabot amelyről később kiderült, hogy Seegernek is volt ilyen a birtokában és megrendeltem.A nyak a Whyte Laddi névre hallgatott, a nevet több formában is láttam később leírva.Elfogadható volt az ára a nyugdíjamhoz viszonyítva is és úgy terveztem, hogy havonta darabonként össze vásárolom az aktrészeket.Vártam az első és egyben a legfontosabbat a nyakat!

 

 

Pete bendzsóján oldalsó húrgépek voltak és a Vega-mon is eredetileg szintén, ezért a hosszú nyakúra is ilyeneket terveztem felszerelni. A végső döntést arra bíztam, hogy rendeltem hátsó húrgépeket is és amelyik a tetszésemet megnyeri az lesz a győztes.

 

 

A nyak és a hangoló gépek után a hangszer alsó része az üres pot következett!

A múltban darabokból Skodát már raktam össze és családi házat építettem, a hangszer azonban egy más dolog. Nem volt nagy a tolongás, akiket megkerestem nem lelkesedtek maradéktalanul. A Banjobontó volt az aki egy fényképet kért és a méreteket, majd közölte, hogy az összeillesztéseknél lesz vele némi munka és majd jelentkezik.

Az e-bay-on rátaláltam egy alig hiányos teljes potra ami megnyerte a tetszésemet és praktikusnak ítéltem, mert meggyorsítaná az új hangszerem elkészültét, akár Pete születésnapjára el is készülhetne.Megrendeltem! Keresgélés közben rátaláltam egy olyan potra amely néhány feszítő hiányt mutatott és nyomban megtetszett.

Menet közben a Facebookra minden esetbe felkerült az érkezett új szerzemény és így a vége felé Leslie barátom írt egy csipkalődést ami a készülést a Luca székének tempójához hasonlította.A válaszom arról szólt, hogy be lehet szállni, amibe a barátom nyomban beleegyezett és felkerékpározott hozzám.Innentől felgyorsultak az események.

 

 

 

 

Még az év vége előtt megérkezett a húrláb is.

Az oktáv nyaki ötödik húr tartója amit végül inkább egy csavarral helyettesítettünk.

Az egyetlen még hiányzó alkatrész a húrtartó is megérkezett, elkezdődhetett az új hangszer életre hívása!

Történelmi pillanat: 2016.03.05.-én Leslie áthozta a húrtartó és húrok nélküli össze illesztett hosszú nyakú bendzsómat.Megállapodtunk abban, hogy a két kordinátort igényli a hangszer.

Nálam megkezdődött a hiány pótlása a húrtartó felszerelésével amit szintén dokumentálok.

A húrláb behelyezésekor eszmélünk, hogy az ötödik húr felfekvője még nincs beépítve a nyakba. A capo probléma is várat magára.

A hagyományos capoval kezdetben nehezen barátkoztam meg, de mostanra rendeződött a viszonyunk.

Elkészült hazánk első Pete Seeger long neck ( hosszú nyakú ) 5 húros folk bendzsója! Szerencsére remek lett a hangzása, talán egy fokkal volt másabb mint a Vega Rangerem. Nagyon boldog volta mondanom sem kell talán.Két hiányossága volt, még pedig a nyakba akasztó gurtni és egy kemény tok!

Laci leleményessége az első gondot hamar megoldotta. Volt valami olyan tárgya amit nem  használt és szívesen nekem adta.Április másodikára áthívott,hogy azt is felszereljük és készítsünk olyan felvételeket amelyekkel jelenléte nélkül otthon tudok együtt játszani vele és így műsorunk legyen ha érkezne egy koncert meghívás számunkra. A megbeszélt időben meg is jelentem és neki fogtunk a dolgainknak.

Körülbelül 18 óra lehetett amikor megszólalt a mobil telefonom és egy ismeretlen telefonszámot mutatott. Egy férfihang bemutatkozott és közölte hogy Cannectikatból az USA-ból telefonál és szeretne gratulálni a hosszú nyakú bendzsómhoz valamint a Pete Seegerrel volt kapcsolatomhoz ugyanis feleségével együtt aki amerikai, Pete baráti köréhez tartoznak és a honlapom elolvasása után úgy gondolják, hogy ha hajlandó lennék kiutazni az Egyesült Államokba nagyon örülnének neki.Az összes költséget ők állnák, nekem egy fillérembe se kerülne az utazás! Találkozhatnék Pete élő barátaival,a Clearwateren utazhatnék, megtekinthetném Pete házát és zenélhetnénk együtt akár több alkalommal közösen. Egy-két héten belül vissza hívna mert két időpontot tud adni és ha választottam már meg is veszi a repülő jegyeket.Nagyon boldog voltam de azt el kellett mondanom, hogy még a bendzsómnak nincs tokja és ez nagyon nehéz dolognak látszik.Egy mondattal lesöpörte a Ferenc az aggodalmamat mondván, hogy kapok egyet ajándékba! Nyomban el is némultam!

   Nem kellett sokat várnom, mert újabb öröm ért, Juhász Előd megküldte a Zenebutik kelet Német műsorának az elérhetőségét ami azt jelentette, hogy a megkopott Werner Seelenbinder Halle-ban elhangzott felvételt kiváló minőségben feltehettem a honlapomra. Köszönet érte Juhász Elődnek!

   Bozsó Ferenc sem késlekedett! Az első telefon beszélgetésünk 2016.május 28.-án történt és június 09.-én már jött is a két időpont amelyek között választhattam. Azt az októberit találtam szerencsésebbnek ami a névnapom idejére esett és a válaszban megkérdeztem, hogy nincs-e Skype elérhetősége? Természetesen volt és ettől kezdve élőben folytattuk a szervezkedést.Másnap megrohamoztam az Önkormányzatot útlevélért és vártam az érkezését.A vízumkérő lap június 20.-án megérkezett az U.S.A-ból!

 

 

Pete Seger emlek latogatas
Héten2016.06.08. 20:55
ferenc bozso«fbozso@att.net»
 
 levelet küldöttNekem
 
 

 

Tevedesbol megnyomtam a kuld gombot mielott csatoltam volna a mellekleteket, igy most mindent ujra kuldok.
 
Kedves Kalaman,
 
Nagy oromomre volt hogy tudtunk beszelgetni a mult heten. Amint emlitettem, orommel vennenk ha at tudna jonni latogatobe es meg tudna nezne ahol  Pete Seeger elt es tudna talakozni Pete barataival.
Amint azt emlitettem, mi tudnank fedezni a repuloutja koltsegeit, es nalunk ellakhatna kb. egy hetig.
Ket idopont tunik lehetsegesnek, az egyik Oktober 13-20 kozott, a masik  Oktobe 30 es Noember 7 kozott. Az elso idopont egybesik a Sloop Club Pumpkin Festival-javal, es a mosodik egybeesik egy Sloop Club havi osszejovetellel.
Probalja eldonteni melyik idopont lenne elonyosebb vagy lehetsegs.
Majd a het vegen vagy jovo het elejen felhivom hogy todott e dontesre jutni az idoponttal kapcsolatban.
 
Mellekelek ket kepet, hogy legalabb keprol ismerjen bennunket. A baloldali kep balodalan van a felesegem Susan (mogotte en vagyok). A  jobboldali kep job also sarkaban (Pete elott) en vagyok.
 
Ket hete unnepeltuk Bob Dylan 75. szuletesnapjat ahol Susan enekelt egy Bob Dylan dalt. A masodik melleklet egy Pete Seeger dal, a harmadik egy Weavers dal egy othonunkban tartot concerten  es a negyedik a "Sinnerman" raadasnak. Ezeket megnezheti a youTube-on az alabbi cimeken:
 
 
Oszinte nagyrabecsulessel,
 
                                         Ferenc es Susan

 

  2melléklet csatolmányok letöltése

 

 

 
 

 

 

Susan and Ferenc Bozso

                                                                                                          31 Picketts Ridge Road

                                                                                                          Redding, CT  06877  USA

                                                                                                          Home:

                                                                                                                     

                                                                                                          June 15, 2016

 

Embassy of the United States

Amerikai Egyesült Államok Nagykövetsége

Szabadság tér 12

1054 Budapest, Hungary

 

To Whom It May Concern:

 

We, Susan and Ferenc Bozso, are U.S. citizens who reside in Redding, CT USA.  The purpose of this letter is to provide a formal invitation and recommendation, together with information for a planned visit to the United States for the purpose of tourism and culture, on behalf of our friend and Hungarian citizen: 

 

Tóth Kálmán

Mátészalka u.16.

1163 Budapest, Hungary

 

Mr. Tóth is a Hungarian musician who has had a life-long devotion to American folk music and to the legendary folk musician, Pete Seeger.  For more than 30 years, Mr. Tóth has worked to popularize and teach American folk music in Hungary.  The late Pete Seeger was a personal friend of ours, and when we learned that Mr. Tóth had a long correspondence and friendship with him, we decided that his efforts should be rewarded with a visit to the U.S. to pay homage to Pete Seeger, to see where he lived and worked, and to sing and play music with Pete Seeger’s surviving friends.

 

Mr. Tóth will be staying with us at our home (31 Picketts Ridge Road, Redding CT 06896 USA) for approximately 1-2 weeks.  During his stay, we will bear all responsibilities including, but not limited to, Mr. Tóth’s finances concerning travel to and from the United States, travel to and from the destinations we will visit in the New England and Hudson Valley areas, meals, and housing.  We will also ensure Mr. Tóth’s departure prior to the expiration of his authorized stay, and that Mr. Tóth does not become a pubic charge on behalf of the United States government.

 

We respectfully request that a visitor’s visa be issued for Mr. Kálmán Tóth, with our sincere appreciation.

 

Gratefully,

 

 

 

Susan Bozso                                       Ferenc Bozso

 

Ma, 2016.06.21.-én megérkezett postai úton az útlevelem.

P6210005.JPG

 

 

A következő levél érkezett Ferencéktől.

 

Re: Amerikai vízum
Múlthéten2016.06.24. 19:06
ferenc bozso«fbozso@att.net»
 
 levelet küldöttNekem
 
 

 

Kedves Kalman,
 
Az Amerikai Kovetseg javasolja, hogy a vizummentesseg mellett jo ha az alabbi internet cimen 
 
levo javaja hogy "All eligible international travelers who wish to travel to the United States under the Visa Waiver Program must apply for authorization"
 
Ezert, ezen az "Electronic System for Travel Authorization" lapon add be az adataidat
 
Az alabbi adatokat kell beadni:
 

What You Need:

  • Valid passport from a Visa Waiver Program country.
  • Valid credit card (MasterCard, VISA, American Express, and Discover (JCB, Diners Club)) or PayPal to pay the US $14 per application.
  • Your contact information.
  • Your most recent employment information, if applicable.
 
Ha nem tudsz kredit kartyaval fizetni, akkor kerdezd meg oket hogy milyen modon tudom en innen befizetni a $14 dollart
 
A repulojegyet valoszinuleg hetfon fogom megvenni, es lehetseges hogy az utleveled szamara es az utlevelben levo pontos nevedre szuksegem lesz.
 
 Tudasd velemmel ha valami problema merul fel.
 
Udvozlettel --- Ferenc
 
 

Ferenc volt olyan kedves és megvette a repülő jegyemet, amin ez olvasható:

Indulás október 11-én  7 órakor Budapestről az Ausztria Airlines Fokker 70-es gépével, repülési idő 45 perc járatszám OS718, turista osztályon;

Érkezés Bécsbe 7 óra 45 perckor, itt várni kell 3 órát és akkor indul a járat Amerikába,

indulás Bécsből New York-ba helyi idő szerint 10 óra 45 perckor az Ausztria Airlines Boeing 767-es gépével, repülési idő 9 óra 30 perc járatszám OS087, turista osztályon;

Érkezés New York-ba 14 óra 15 perckor ottani idő szerint,

Visszaút, indulás október 20-án New Yorkból 17 óra 55 perckor ottani idő szerint a Lufthansa Airbus A340-es repülőgépével, a repülési idő 8 óra, járatszám LH1411, érkezés Münchenbe 7óra 55 perckor (21-én), itt várni kell a csatlakozásra 3 óra 45 percet,

indulás tovább Budapestre 11 óra 40 perckor a Lufthansa A321-es repülőgépével, repülési idő 1 óra 10 perc, érkezés Budapestre 21-én 12 óra 50 perckor helyi idő szerint.

A díjmentesen feladható csomag 22 kg és kézipoggyászként plusz felvihető 8 kg.

 

A régi, normál papírjegy gyakorlatilag megszűnt, az elektromos jegy kinyomtatható, de nincs rá szükség, mert a check-in

(bejelentkezési) pultnál az útleveled alapján ellenőrzik a jegyedet és kinyomtatják a beszálló kártyát. Online is be lehet check-olni, de a csomag feladás miatt úgyis sorba kell állni.

 

Tehát gyakorlatilag megvan a repülőjegyed is és már csak a vízumhoz kell kitölteni az ESTA kérdőívet.

 

 

A mai napon megkaptam  a vízumomat az USA-ba.

 

A budapesti Lufthasa kirendeltséget  felhívtam és minden rendben volt.

A Sanyi átjött és segített a vízum kitöltésében és meg is kaptam a vízumot azonnal. Úgy tűnik, hogy nyugodtan hátra dőlhetek!

 

Tekintettel arra, hogy rengeteg lesz a feltöltendő videó, egy következő hasonló című USA megkülönböztető oldalon folytatom a történést.Ezt megelőzően még egy nagy meglepetés ért az út előtt.Ferenc Skype-on megmutatta az új Whyte Lady bendzsóm tokját.