Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


PETE SEEGER EMLÉK LÁTOGATÁS-Clearwater

New York után október 15.-én ismét New York, Beacon és egy újabb hatalmas szinte hihetetlen dolog volt készülőbe. Pete nem csak bendzsózni tanított hanem mert a lelkemben benne volt a természet szeretete hatalmas dolognak éreztem, hogy a környezetvédelem jelszavával és a közösségi lét szükségességével mint alapokkal megépítette a Hudson folyón a Sloop Woody Guthrie és a Clearwater vitorlás hajókat. Kérem, hogy más oldalakon a tisztelt érdeklődő nézzen utána a történetnek, mert ha leírom akkor egy regény lesz a dologból! Legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy valaha utazhatok a Clearwater hajón! Ferenc közreműködésével ez 15.-én megvalósult! Köszönet érte Neki és mindenkinek aki hozzá járult a hajózáshoz és nem tudok róla! Hatalmas élmény volt együtt lenni a Pete és a Clearwatert szerető közösséggel ezen a szép napon. Köszönet Susan-nak aki kölcsön adta a bendzsóját, hogy játszani tudjak ha erre felkérnek.

Időben a kikötőben voltunk és rövidesen elérkezett a beszállás ideje. Az ismerősök köszöntötték egymást és rendezetten beléptünk a Sloop Clearwater fedélzetére. Nem csak számítógépről ismertem már a hajót, a valóságban is ott voltam!

Legnagyobb meglepetésemre a személyzet egy fiatalember kivételével hölgyekből állt és rendkívül profin tették a dolgukat!

 

Kellő oktatás után az utazó közönség kötéllel egy munkadalt énekelve húzza fel a nagyon nehéz vitorla vásznat az árbócra.Választanom kellett, hogy segítek-e vagy lefilmezzem.Az utóbbinál maradtam.

Nemsokára ,-ahogy elindultunk-,R.J.Storm megkérdezte,hogy van-e bendzsóm mert szeretné hallani, hogy mit tudok. Behangoltam Susan hangszerét és belefogtam a This land is your land című dalba. Úgy festett, hogy megnyerte a tetszését és a refrénbe beszállt énekével. Később Ferenc azt mesélte, hogy ha nem hallotta volna,hogy magyarul beszéltünk azt gondolta volna én is amerikai vagyok.Az végleg meglepte, hogy amikor elkérte Susan bendzsóját és vele énekeltem az általa játszott dalokat nagyon elámult.

Ezután a három nyelven is elénekelhető orosz népdalt kezdtem énekelni a " Lenne bár mindig napfény"-t oroszul,angolul és magyarul is.Látszott a meglepetés minek hatására R.J.Storm behangolta a saját bendzsóját. Egy hegedűs és egy gitáros is előkerült.

A saját hangszerét behangolta és Pete Seeger Well May the Wold Go című dalába fogtunk és a refrének között bluegrass futamokat játszott. A versszakokat együtt énekeltük a refréneket e körénk nyomult közönséggel. A dal után elment megkeresni a feleségét és vissza csomagolta a bendzsóját.

Miután megtalálta a feleségét ismét kölcsön kérte a bendzsómat és az alapjátékot a Creeple Creec-et játszotta el.Ezt követően a hegedűs előkapott egy bendzsót és eljátszott egy old timer Appalachian ismert folk dalt.

Bluegrass virgák.

Mintha csak tudta volna, hogy ennek a dalnak meghallására lettem 5 húros bendzsó és Pete Seeger rajongó, eljátszotta a Ruben James című Woody Guthrie dalt.

A Roll on Columbia című dalt viszont a fotós hölgy szerette volna de csak kíséret nélkül énekeltük el.

Visszakapom Susan kölcsön bendzsóját és lassan utunk végére értünk.

Lassan az út végére értünk. Megkezdődött a készülődés a kikötéshez. Első utam ezzel a végéhez ért.

Fényképek is készültek amikből egy összefoglaló videót készítettem.

Élményekben gazdagon intettem búcsút az új ismerőseimnek és a hajónak is amikor nagy meglepetésemre Ferenc közölte velem, hogy elmegyünk itt Beaconban egy hangszerboltba ahol Susan vár bennünket. Én azt hittem, hogy vége a mai napnak, ilyesmire nem is gondoltam. Kezdett sötétedni, de egyáltalán nem bántam az ötletet.Betettük a bendzsót a csomagtartóba és elautóztunk a hangszerbolthoz. Ferenc rám szólt. hogy a bejáratnál készít rólam fényképeket. A házigazda és fia majd csatlakozott a felesége és megtisztelő kedvességgel köszöntöttek. Dávid egészen Pete haláláig a maneggere és hangszerkészítője, CD kiadója volt. Belépéskor rögtön megrökönyödve láttam egy long neck Vega bendzsót a falon. Ezt rövidesen leakasztotta és a kezembe nyomta, hogy ez az első 1958.-ban készült Seeger banjo!!! Óriási! Játszhatok Pete első bendzsóján! Hihetetlen ajándék!!! Igyekeztem kitérni a hangolásától, - nem vettem volna a lelkemre ha az ismeretlen hangszer valamelyik húrját elszakítom,- de teljesen nem hagyott magamra. A Hard ain't -al próbáltam ki a húrtávolságot és elég jól boldogultam vele.Utána a This land is your land következett ami nagyon tetszett Davidnek és mellém állva vokált énekelt hozzá, nagyon profin.Elismerő gesztust tett angolomat hallva a dupla hüvelyk játékomra is felhívta a fia figyelmét.A Skip to my Lou-ra Susan is megérkezett és hárman énekeltünk. Nagyon élveztem!

 

Szenzációs nap végére érkeztünk és olyan dogok történtek amiket a legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy valaha is velem megtörténhet.Csodálatos családot ismertem meg ismét és Pete olyan barátait akik méltó módon tartoztak baráti köréhez.Hatalmas áldás volt a mai nap is!