Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


TÍZPARANCSOLAT

A TÍZPARANCSOLAT a Wikipedia szerint.

___________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________ ______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________ ____________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

A TÍZPARANCSOLAT MA (6.) A szombatot adó Isten Olvasmány: Mk 2:23-3:6 „Emlékezzél meg a nyugalom napjáról, és szenteld meg azt! Hat napon át dolgozz, és végezd mindenféle munkádat! De a hetedik nap a te Istenednek, az ÚRnak nyugalomnapja. Semmiféle munkát ne végezz azon, se te, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálód, se állatod, se a kapuidon belül tartózkodó jövevény. Mert hat nap alatt alkotta meg az ÚR az eget, a földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig megpihent. Azért megáldotta és megszentelte az ÚR a nyugalom napját.” 2Móz 20:7 A Tízparancsolat alapján elkezdett sorozatunkban, eddig az első három parancsolatot vizsgáltuk meg, ahol azt láthattuk, hogy Isten kizárólagos igényét közli népével, Izraellel, amelyet Ő szabadított meg a szolgaságból és mentett meg a pusztulásból. Ezért egyedül Ő az Isten, és nem lehet népének más, idegen istene. Őt, az egyedüli Istent ne is próbálják meg semmi módon kiábrázolni, s így korlátozni, vagy manipulálni. S bár Isten kijelentette magát népének, neki adta nevét, de ezzel az ajándékkal nem élhetnek vissza, hanem Isten nevét meg kell szentelniük. A negyedik parancsolathoz érkezve azt látjuk, hogy ez az a parancsolat, amely a legismertebb és a talán a legvitatottabb a parancsolatok közül. Nemcsak napjainkban, de már Jézus korában is így volt. Ez az isteni törvény az emberek törvénye lett. A szombatnapi kalásztépés története pontosan erről szól. Éppen a hetedik nap megszentelése az, amely annyi kibúvóra, annyi félreértésre adott okot. Mire adta hát nekünk Isten ezt a parancsolatot? Kinek mutatkozik be nekünk Isten a negyedik parancsolatban? Ebben a parancsolatban olyannak ismerjük meg Istent, Aki a maga nyugalmában részesíti az embert, Aki az emberért adja az ő törvényét, és Aki keretet, rendet ad az életünknek. De immár kétezer év óta újra és újra felvetődik a kérdés, hogy mit kell tenni az Úr napján, mit kíván tőlünk Isten a szombat törvényével? Helyesebb azonban, ha a kérdést megfordítjuk és így tesszük fel: milyen lehetőséget ad Isten az embernek, mire hívja fel a figyelmét e parancsolat által, s csak aztán kezdünk azon gondolkodni, hogy mit lehet tenni és mit nem. A negyedik parancsolattal Isten tovább akarja alakítani és formálni az Ő népét. Az Úr, aki megszabadította őket Egyiptomból, tovább vezeti őket az új otthon, a nekik ígért föld felé, ezért Isten népe életének olyanná kell formálódnia, hogy visszatükröződjék rajtuk annak szándéka, aki azért választotta ki magának őket, hogy "papok királysága" (2Móz 19:6) legyenek, vagyis egy olyan nép, amely Isten és a többi nép között közvetít, és Istenről tesz bizonyságot a világban. Az Isten népe számára ezért a nyugalom napjának a megtartása egy olyan alapvető követelmény, amellyel mintegy mindenki számára nyilvánvaló jellel, a szabadító Istenről tesznek bizonyságot. A parancsolat szövege hangsúlyozza, hogy a hetedik nap nem Izraelé, hanem az Úré, "az Úrnak nyugalomnapja", vagyis Istenhez tartozik, és így ennek megtartása által Isten népe formálódik, Istenhez kötődik és bizonyságot is tesz róla. Ma azt vizsgáljuk meg, hogy miképpen formálja Isten az Ő népét a nyugalom napjának megtartása által. 1. Mi a nyugalom napja megszentelésének jelentősége? A Szentírásban a nyugalom napja megszentelésének kétféle indoklását is megtalálhatjuk. Itt, a Mózes második könyvében, a negyedik parancsolathoz fűzött indoklás a teremtéstörténethez vezet vissza minket. Isten a teremtés hat napja után megpihen, de nem azért mintha elfáradt volna a munkától, hanem egészen más okból. Az az Isten, aki egyébként a teremtés minden egyes napjának a végén újra és újra elmondja, hogy jó és szép, amit alkotott, a hatnapi munkálkodás után a hetedik nap megáll, hogy mintegy hátra lépve gyönyörködjék alkotásában. A hetedik nap tehát a gyönyörködés, a megelégedettség, a megnyugvás, vagyis az ünnep napja. Azzal, hogy Isten maga is megállt és megtartóztatta magát a munkától, a teremtettség részévé tette, mintegy annak struktúrájába, a világ rendjébe írta bele ezt. A világ megteremtésével Isten létrehozta az időt, de azon belül rendelt egy napot, amellyel mégsem az idővel való versenyfutás lesz az úr, hanem amely a teremtő és szabadító Istenről való jel lesz. Isten elválasztotta ezt a napot a többitől, valami másra, valami különleges ajándékot kapcsolt hozzá. A nyugalom napjának megszentelése által az ember Istennek ebben az áldásában, életet adó és megújító ajándékában részesülhet újra és újra. A másik indoklás a Mózes ötödik könyvében található, amely megismétli a Tízparancsolatot, de érdekes módon a negyedik parancsolathoz itt egy másik indoklás hangzik el: "Emlékezzél arra, hogy szolga voltál Egyiptomban, de kihozott onnan Istened, az ÚR, erős kézzel és kinyújtott karral. Ezért parancsolta neked Istened, az ÚR, hogy tartsd meg a nyugalom napját." (5Móz 5:15). Míg előbb a teremtésre, itt a szabadításra történik utalás. A rabszolga nép életében nem volt megállás, pihenés vagy ünneplés, minden nap egyformán robotolással telt. A nyugalom napjának megtartása a szabadításra, az Istentől kapott új életre emlékeztette Izraelt. A nyugalom napjának megtartása azt hirdeti az Isten népe számára, hogy többé már nem vagyunk szolgák és ne is engedjük, hogy a munka, az idővel való versenyfutás, a tennivalók, az elintéznivalók sokasága ismét rabszolgává tegyen bennünket! Amikor a keresztyén ember megtartja a nyugalom napját, vagyis megtartóztatja magát mindattól, amit hat napon át cselekszik élete fenntartása érdekében, akkor az élet alapvető igazságairól tesz bizonyságot, hogy az élet Isten ajándéka. A nyugalom napja megtartásával az ember megvallja azt, hogy az életet Isten tartja fenn és elismeri, hogy teljes mértékben Istenre szorul, mert az Ő hűsége és gondviselése nélkül nem tudná fenntartani az életét. Nem lehet úgy élni, hogy ne emlékeznénk meg a teremtő és szabadító Istenről, akinek az életünket köszönhetjük. Továbbá a nyugalom napját megszentelő, az Isten nyugalmába belépő ünneplő közösség azt is megvallja, hogy több az élet, mint a munka. Több az élet, mint az étel-ital, lakhatás, ruházkodás, vásárlás és fogyasztás. Az Isten népe így vallja meg és éli meg azt, hogy az ember életének értéke nem azzal mérhető, hogy mennyit képes anyagilag teljesíteni. A nyugalom napját ünneplő közösség azt is megvallja és megéli, hogy Isten által megszabadult az idő zsarnokságából. Nem rabja már annak, hogy mindig valami "hasznosat", előremutatót, többre vezetőt kell cselekednie. Nem szolgája az elintézendőknek, hanem Isten szabad gyermeke, aki meg mer állni, akinek van bátorsága ünnepelni, visszatekinteni, és hálát adni, aki képes Istenre bízni magát, és nem aggodalmaskodik a holnap miatt. Ugyanakkor előre is tekint, gyönyörködik abban az Isten által elkészített új teremtésben, ahol mindaz, amit az idő, azaz az elmúlás megcsúfít és felemészt, megszabadul a hiábavalóságtól. És ezzel belépve abba az időbe, amit Isten megáldott és megszentelt, úrrá lesz az időn, úrrá lesz félelmein. A vasárnapot ünneplő közösség Jézus feltámadását ünnepli minden vasárnap. Jézus első követői nem csak a hetedik napon, a szombat napján gyűltek össze, hanem a hét első napját is ünnepelték, mert Jézus feltámadása, az új teremtés kezdete olyan fontossá lett a számukra, hogy az idők folyamán ez lett a nyugalom napjává a keresztyén társadalomban. Mindez által pedig jellé válik a világ számára. Igazi, nyugalom napi, vasárnapi vagy helyesebb lenne azt mondani "Úrnapi" közösség, amely azáltal, hogy heti rendszerességgel belép a teremtő Isten rendjébe, emlékezik a szabadításra, előremutat az Úrra és Isten országának teljességére. Amint alázatosan elismeri, hogy egyedül az Úr kegyelméből él, amint vallást tesz arról, hogy az Úr az Istene, és nem a pénz, az idő, a hatékonyság, a teljesítmény, ahogy teret ad családi és más, közösségi kapcsolatainak, bizonyságot tesz a Teremtőről. 2. Hogyan valósítható meg a gyakorlatban mindez? Nincs időm Bibliát olvasni, nincs időm templomba menni, nincs időm imádkozni, elcsendesedni, - kiáltunk fel sokszor mi keresztyének is. A nyugalom napját megszentelni, egy egész napot Istenre szánni pedig végkép képtelenek vagyunk. Mi akkor a megoldás? Talán jobb időbeosztásra lenne szükségünk, talán még hatékonyabb háztartási gépek kellenének, vagy még gyorsabb járművek még jobb tömegközlekedés? Az egyik német teológus a következő választ fogalmazta meg: "Egy olyan társadalom, amelyben az idő pénz, amely csak elhasználja vagy elpocsékolja az időt, nem nyerheti meg a jövendőt. Éppen ezért ma nem valamilyen nagy tettre van a legégetőbb szükség, hanem az ünnepre. Egy világot átformáló, nagy ünnepre." (Rudolf Bohren). Ünnepre, nyugalom napra van tehát szükségünk, a kérdés már csak az, hogy hogyan kell helyesen ünnepelni? A nyugalom napjának a megtartása azonos lenne a pihenéssel? Ma a vasárnappal együtt a szombat is munkaszüneti nap. Nem jelenti ez azt, hogy a mai társadalom ezzel már túl is teljesítette a negyedik parancsolatot, hiszen nemcsak egy, hanem két pihenőnapunk is van? Sokan a keresztyének közül is úgy gondolják, ha vasárnap nem végzünk munkát, hanem pihenünk ezzel meg is tartottuk az Isten parancsolatát. A pihenésnek a része az, hogy együtt van a család, s ha úgy tartja, kedvünk templomba megyünk, ha meg ahhoz van kedvünk, akkor kirándulunk, vagy a rokonokat látogatjuk meg. Így kerül aztán egymás mellé, egy szintre az istentisztelet ünnepe, meg az alvás, a főzés, a bevásárlóközpont meg a játszótér. Mi az, amihez éppen indíttatást érzünk, ami még belefér az időnkbe? Ennek a kérdésnek az alapján dől el, hogy az Úr napján a templomba, a plázába, az erdőbe, vagy a nagymamához megyünk. Csakhogy ezzel a gondolkodással az a baj, hogy az istentisztelet is a hasznosság, a hatékonyság mércéjén méretik meg. A legfőbb szempont már nem az, hogy beléphetek az Úr nyugalom napjába, részt vehetek az ünneplésben, magamhoz vehetem Isten ajándékait a megáldott és megszentelt időben, hanem az, hogy mit kapok én. Mit kapok én a közösségben, az igehirdetésben, mi hasznom van abból, hogy a pihenésemből egy órát az Istenre szántam. Be kell látnunk, hogy milyen felületes és téves a vasárnapi ünneplést ilyen haszonelvűen megközelíteni, hiszen ez épp az Isten eredeti parancsának és akaratának mond ellent. De még nekünk, a rendszeresen templomba járó embereknek is, milyen gyakran beárnyékolja az idő szorítása ünneplésünket és a nyugalom napja megszentelését. Hiszen ilyenkor is az idővel akarunk versenyezni, rohanva, és utolsó pillanatba betoppanva a templomba, aztán az istentisztelet végén újra sietve, távozva, mert tizenkét órakor az ebédnek már az asztalon kell lennie. De valójában nem is az idővel versenyzünk mi, hanem a sátánnal állunk harcban, aki mindent megtesz azért, hogy ha már az otthoni tévézés, a lustálkodás, vagy a kirándulás helyett a templomot választottuk, akkor az idő szorítása által megfosszon bennünket az istentisztelet áldásaitól. Az Ige tanítása alapján meg kell, hogy állapítsuk, hogy az istentisztelet nem szabadon választható része a vasárnap megszentelésének, nem egy alternatív program, ami vagy belefér a pihenésünkbe vagy nem, hanem részvétel abban a rendben, abban a ritmusban, amit Isten beleteremtett ebbe a világba. Természetesen el kell ismerni, hogy van olyan, amikor valaki, akár munkahelyi akár családi ügyek miatt nem tud részt venni az istentiszteleten, bár a felelősség azért mindig rajtunk van, hogy vállaljuk-e hitünket akár a munkahelyünkön is, akár annak árán is, hogy kevesebb pénzt fogunk hazavenni. A nyugalom napja megszentelésének, az istentiszteleten túl, azonban kétségtelenül része az egymással való közösség gyakorlása is. Tehát nem megoldás az sem, ha valaki vasárnap részt vett az istentiszteleten, úgymond letudta "kötelességét", s aztán gyorsan belevág a munkahelyről hazahozott munkába, vagy az otthon, a háztartás, a kert körüli teendőkbe. A nyugalom napja megszentelése arról is szól, hogy meg kell tanulnunk együtt lenni, együtt a családdal, barátokkal, a gyülekezetből való testvérekkel. Az együttlétnek lehet sokféle tartalma, a lényeg az, hogy segítse elő azt, hogy egymásra tudjunk figyelni szeretetben és békességben és együtt gyönyörködjünk Isten ajándékaiban. Mert a hangsúly itt is Isten ajándékain van, egymás szeretetén az egymás segítésén és nem a haszonelvűségen, nem azon, hogy nekem mi hasznom belőle, hanem az abban való örvendezésben, hogy Isten megajándékozott minket egymással. Van azonban egy dolog, amitől mindenképpen óvakodnunk kell, amire Jézus szombatnapi gyógyításai is felhívják a figyelmünket, ez pedig a törvénykezés kísértése. Jézus korában nagyon pontosan körülírták, hogy szombatnapon mit szabad és mit nem. A szeretet nélküli, kegyetlen és embertelen, a törvény betűjéhez ragaszkodó képmutatást Jézus mindig leleplezte és arra mutatott rá, hogy "a szombat lett az emberért, és nem az ember a szombatért." (Mk 2:28). Mert lehet, hogy valaki részt vesz az istentiszteleten, majd pihenéssel tölti a napját, de mindezt olyan szigorú és merev formában, hogy közben elfeledkezik az Isten és emberek iránti szeretetről. Ezért, miközben igénk arra hív, hogy legyünk sokkal elkötelezettebbek és tudatosabbak a vasárnap megünneplésével kapcsolatban, a vasárnap megünneplésének általunk kialakított módja ne tartson fogva bennünket, különösen akkor nem, ha valaki iránt irgalmasságot kell gyakorolnunk, szeretetünket megélnünk. A negyedik parancsolat arra hív minket, hogy részesüljünk hálával és rendszeresen Isten nyugalomnapjának ajándékaiban! Szabjuk ehhez egyre tudatosabban életünk ritmusát is! Legyünk mindezek által Isten szabadításának jelévé ebben az idő- és teljesítménykényszerben gyötrődő világban! Hirdessük, hogy Isten szeretettel von be minket is a maga ünneplésébe, és megszabadított minket az ő dicséretére és a mások iránti szeret gyakorlására! Ámen.

A HEIDELBERGI KÁTÉ http://mek.oszk.hu/00100/00168/00168.pdf